Ismeretlen költő

Változunk

Hittem

 Benned

Minden

 Percet,

Minden

 álmot,

minden

 mesélt 

csillagot,

Mígnem

adtad

az ördögnek

azt a

két szép

csillogót,

ami vezet

te lel

kedhez

bizonyúl.

Ördögé 

lett

két szép

szép kék

csillogód,

Elsirattam

minden

könnyem,

mer'

változtatni

ezen biz'

én

nem tudok.

Szolgáld

urad

az új

patás

rakoncátlan

állatot,

Boldog

te nem,

de én

vagyok,

mert

enyémek a

csillagok.

Juhász Gyula

Rab vagyok...

Hadifogoly vagyok e nagy világon,
Hiába várom a szabadulásom.

Idegen arcok néznek, mint a kémek,
Mikor virággal és fűvel beszélek.

Idegen ajkak zúgnak durva zajjal,
Ha hallgatom, hogy halkan zeng a hajnal.

Idegen öklök életemre ütnek
És eltörnék, ha bírnák, hegedűmet.

De az szívemben sír oly tiszta mélyen,
Mint a zsolozsma szent karácsonyéjen.

És úgy ujjong, mint gyermek, föl a holdra,
Mely újult fényben áll, bús égi pompa.

És én felejtem és én áldva áldom
Hadifogságom e kemény világon.

Babits Mihály

Óda a bűnhöz

Elbízott erény! hizelegve gyávább
s korlátoltabb lant rezeg udvarodban:
ámde nem tisztább! Az enyémet néked
      ajzza, nemes Bűn,
még ifjú izmom. Neked égő csokrot
soha nem látott faju új virágból
áldozok, melyet szakadékok ormán
      csentem a földből
vakmerő kézzel, veszedelmes úton:
bódító sötét liliom keresztjét,
vérvörös hunyort, s örökös virágu
      áloe-pálmát.
Nem neked, természet öröklött bűne,
szerelem, romlás buja zöld hinára,
nem gerincivó Cytherea, néked
      mennyei kéjhölgy!
Nem, vad gyilkosság, alacsony tolvajlás,
nem rut fösvénység, feneketlen bírvágy,
nem, te legrosszabb, pohosult tétlenség,
      csökönyös önkény
s orvosolhatlan butaság! nemünk nagy
szennyesládaját teletöltő! moslék!
hitvány szemétdomb! Sohsem érdemelték
      nagy nevedet, Bűn!
Mert te vagy a nagy, te vagy új és bátor,
te vagy az erős, te vagy a kiváló,
villogó fejszéd a sürűn járatlan
      új utakat tör.
Bűn, bűnnél százszor rokonabb erénnyel
mégis bűn, nagy bűn a buták szemében,
kik kopott párnán a sötétben ülnek,
      félnek a fénytől.
Ámde bátran én teneked szegődöm,
szolgáid legszebb javadalma, nagy Bűn,
add fényes fejszéd a kezembe! Kenj be
      torna-olajjal!
Ó fogadd ifjú, de derék erőmet!
Rontok, építek! Zuhanó szekercéd
fénye hullócsillaga tőlem ejlik,
      mert te vagy a nagy,
te vagy az erős, te vagy új és bátor:
Gallián Caesart te vezetted át és
új aranymezőt kereső, te leltél
      Amerikára.

Sík Sándor

Az ég

Az ég, az ég, amerre látsz,
Ameddig érsz, amerre vágyol:
Az ég, az ég, a kerek ég,
Körülkarol és elhatárol.
Amerre nézel, visszanéz;
Nem oszlik el a négy elemben,
Csak néz, és tükrözi magát,
Tengerben, kútban, emberszemben.
Felhők fölött, szelek fölött,
Csak mosolyog és mosolyog,
Kék és kerek és érthetetlen.

Amikor úgy jön: mennyezet,
Fehér és puha, mint a bárány,
Csecsemők álmai felett
És gázba-fúlt népek halálán.
Máskor fekete és vörös,
És véres villámmal tekézget,
Viharba fojt Kálváriát
És széthulló pacsirtafészket.
Zöld legelőn, zöld temetőn
Felhozza napját mosolyogva,
És esőt ád és harmatot
A jókra és a gonoszokra.

Mi ez a kék egyformaság,
Ez érzéketlen bura csöndje?
Nincs a felhők közt indulat?
Nincsen a létnek lentje-föntje?
Mi ez az ég? Vagy nincs is ég,
Csak én látom a fellegekbe,
Embert, értelmet akaró
Magamba és a mindenekbe?
Vagy túl a kékség közönyén,
Túl a csillagok tündököltén,
Túl ember-ész-ítéleten:
Ott virraszt a Központi Törvény?

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat