Ismeretlen költő
Szerelem
Ember felett embertelen
Rejtegetett feledt elem!
Gyere elé Megkeresden
Elméddel és erejeddel
Rengeteget feledtess el!
Kányádi Sándor
Aki fázik
Aki fázik, vacogjon,
fújja körmét, topogjon,
földig érő kucsmába,
burkolózzék bundába,
bújjon be a dunyhába,
üljön rá a kályhára -
mindjárt megmelegszik.
Gondos Otthon
Szabó Stefánia verse
Napfény járja át e tájat
szerelmet ad jóbarátnak.
Így van ez már ezrek óta
Erről szól e kedves nóta.
Lágyan hajló termékeny föld
völgye altat, dombja ököl,
erdői a rengetegnek,
vizei a fergetegnek,
szelíden nevelik fel
gyermekét az Embereknek.
Mutat csodát, kőből rakva,
halomra vagy nagy magasra,
mutat odút, rengeteget,
rejtekutat üldözöttnek,
ételt ad az éhezőnek,
gyógyulást a sebesültnek.
Mert gyógyír van itt fűben-fában,
távolvivő meglátásban,
minden egyes légvételben,
Itt az otthon, fenn a Bükkben.
2015. április 11.
Ismeretlen költő
Jelen
Hogyha szépen
Elindulok,
Mefejtem biz'
az álmodot.
Megfejtem és megértem
mennyi sebbel egészen
kellett élned,
hogy megérjed:
Szeretve élj mától végig
Elfelejtve bajt, a régit.
Mert
símogatom arcodat,
mint lágy virágot a Nap,
mint
asszony arcát selyemkendő,
mint jelent boldog jövendő.
Vállamra
hajthatod fejed,
Karomba
karod temetheted.
Erőm emel,
mert akarom,
Vége búnak,
Veled vagyok.
Mert
Szeretlek kedvesem,
szeretlek tégedet.
Tóth Árpád
LEVÉL
Ha ez a levelem megérkezik,
Édesem, gondolj rám egy kicsit.
Képzelj magad elé: szivarozgatok,
Fáradt vagyok és csendes és nagyon elhagyott.
Azt gondolom, maholnap meghalok,
S azt is gondolom, nem kár, ha meghalok.
Elküldöm neked ezt a levelet,
De nem mint régen: csevegni veled.
Tudom én, kopott rongy már a szavam,
Jaj, hogy kényes szavam is odavan.
De kell, hogy mégis írjak teneked,
Kell, hogy búsan nézd e bús jeleket.
Felszakadó sírásod kell nekem,
Szivarozgatva tűnődni ezen.
Gyilkosság ez, gyilkosság ez, tudom,
De lásd, egyedül kínlódom nagyon.
S szívemnek jólesik ez a kis meleg:
Hogy még valaki felsír, ha izenek.
Csokonai Vitéz Mihály
A méhekhez
Kis méhek! kerteken,
Mezőkön, berkeken
Mit futtok sok veszéllyel?
A friss forrásokra,
Az új virágokra
Repkedvén szerteszéjjel?
Mennyi sok munkával
És időjártával
Gyűjthettek egy kis mézet?
Szálljatok Lillára,
Az ő szép szájára
Vénus sokat tetézett.
Jőjjetek: s úgy nem lész
Olyan sok s édes méz
Sehol, mint a tiétek.
Jőjjetek: s úgy nem lész
Olyan boldog méhész
Sehol, mint a tiétek.
Vass Albert
Dal
Mikor az első csókot adtad:
már az ősz osont a fák alatt,
Kapirgáló szelek kutattak
avar-homályban árnyakat;
A fákra ráhajolt az este,
s az est meséje régi volt...
csókunkat fák közül kileste,
és kacagott a régi hold;
Felettünk fényes csillag égett,
s két csillag volt a két szemed...
beléje néztem: vissza-vissza nézett...
és bíztatott és kérdezett...
Szellõt üzent az esti távol,
és azt üzente: Csend legyen...
S a hervadás-erezte fákról
lekacagott a szerelem.
Petőfi Sándor
RÓZSABOKOR A DOMBOLDALON
Rózsabokor a domboldalon,
Borúlj a vállamra, angyalom,
Súgjad a fülembe, hogy szeretsz,
Hejh, milyen jól esik nekem ez!
Lenn a Dunában a nap képe,
Reszket a folyó örömébe',
Ringatja a napot csendesen,
Épen mint én téged, kedvesem.
Mit nem fognak rám a gonoszok,
Hogy én istentagadó vagyok!
Pedig mostan is imádkozom....
Szíved dobogását hallgatom.